Hungary
TAKEN EP01 - Túl az égen
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
Anyukám sokat mesélt az égről.
Nappal a felhőket szerette nézni, éjjel a csillagokat. Főleg a csillagokat. Volt egy közös játékunk, úgy neveztük: "Mi van az égen túl?" Elképzeltünk egy sötétet, vagy egy vakító fényt, vagy valami mást, aminek nem tudtuk a nevét.
Persze ez csak játék volt. Mert semmi nincs az égen túl. Az ég csak van és egyre tágasabb, és minden játékunkat alatta játszuk...
Russell Keys, mint sok más katona visszatért a háborúból.
Belefáradt a harcokba és nagyon örült, hogy haza mehet. Sokmindent átélt és tudta, hogy már nem ugyanaz az ember, mint aki elment.
Megváltozott, és kereste otthon azokat a dolgokat, amik szintén megváltoztak, amíg távol volt. De néha, amikor az ember messzire megy, majd visszatér, nem azok a dolgok zavarják leginkább, amik megváltoztak, hanem azok, amik semmit nem változtak.
Mintha el sem mentünk volna és nem csináltunk volna semmit. A gyerekek ugyanúgy játszottak a hátsó üres telken, ahogy ő és a barátai minden nyáron. A gimnáziumi zenekar továbbra is minden péntek este játszott a városi parkban. És az öreg Mrs. Parker még mindig várta, hogy rákiabálhasson az iskolából hazafelé tartó gyerekekre, ha rálépnek a virágaira. Mindezek mit sem változtak, de ő más ember lett. Így már semmi nem olyan volt, mint régen.
Azt mondják, egyesek életük végéig magukkal hordozzák a háborút.
Mások leteszik maguk mögött, mint egy régi cipőt. De azt hiszem vannak olyanok, akik tovább harcolnak.
Akkor is, ha nem is sejtik, kivel küzdenek, vagy hogy miért fontos, hogy ne adják fel.
A legtöbb ember lassan változik.
Olyanok, amilyenek. Aztán egy idő után mások lesznek.
De vannak, akik pontosan tudják, mikor változott meg az életük. Látják az embert,
akivel összeházasodtak, vagy a gyermekük tekintetét, amikor először elmosolyodik.
Vannak, akikben nem a jó indítja meg a változást.
Történik velük valami és attól a pillanattól kezdve minden, amire ránéznek egészen másmilyennek tűnik, mint azelőtt.
Sokféle oka lehet a magányosságnak ezen a földön.
Van, akinek a természetével van baj, vagy túl kegyetlennek született vagy éppen túl gyöngének.
De a legtöbb embert a körülmények teszik magányossá.
Bajba került, összetörték a szívét, vagy történt valami az életében, amit nem tervezett előre.
Vannak, akik minden reményt feladnak, hogy valami megváltozik az életükben.
Csak élnek nap-nap után.
És ha jön valami, ami mindent megváltoztat, elsőre valószínűleg észre sem veszik.
Legföljebb azt a kis ideges érzést, amit a gyomrunkban érzünk. Anyukámmal úgy neveztük, "az autós érzés".
Mert én mindig ilyet éreztem, amikor nagyon hosszú útra indultunk, vagy ismeretlen helyre.
Mindenki tudja, hogy nem szabad a napba nézni.
Ezt mindenkinek elmondják gyerek korában: "Ne nézz a napba, különben megvakulsz!"
De néha olyan nagyon meg akarunk érteni valamit, hogy még a vakságot is megkockáztatjuk,
csakhogy egy pillantást vethessünk arra, amit nem értünk.
Azon a nyáron sok megmagyarázhatatlan eset történt
. Fények tűntek fel az égen, és lezuhant repülő csészealjakról írtak az újságok.
John jött, és elment. Egy ideig az élet visszatért a régi medrébe,
és majdnem mindenki elfelejtette azokat a dolgokat, amiket a nyár hozott magával az égből.
Anyukám sokat mesélt az égről.
Nappal a felhőket szerette nézni, éjjel a csillagokat. Főleg a csillagokat.
Volt egy közös játékunk, úgy neveztük: "Mi van az égen túl?" Elképzeltünk egy sötétet,
vagy egy vakító fényt, vagy valami mást, aminek nem tudtuk a nevét. Persze ez csak játék volt.
Mert semmi nincs az égen túl.
Az ég csak van és egyre tágasabb, és minden játékunkat alatta játszuk...
TAKEN EP02 - Jacob és Jesse
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
Minden gyerek szeretné, ha a mese, amit anyukája mesél valóra válna.
Azt hiszik, bebújhatnak a könyvek meséinek világába, és ott élhetnek a könyv lapjain.
Legbelül tudják, hogy ez sosem történhet meg.
És mivel tudják, hogy a varázslat nincs egészen ott,
hanem csak a hely túloldalán vagy a következő mesében,
biztonságban érzik magukat éjszaka. És nem is akarják, hogy másképp legyen.
Van olyan idő, amikor az egész világ fél.
Amikor a félelem társ, amivel együtt kell élni éjjel és nappal.
Amikor az emberek félnek, nem egyformán cselekednek. Van, aki harcol, van, aki menekül, van,
aki elpusztítja azt, amitől fél, és van, aki minél messzebb kerül tőle.
Ahonnan úgy látja, mint valamit, amit játékpisztollyal is lelőhet.
A papám gyakran mondta, hogy vannak dolgok az életben,
amiknek semmi értelme, és nem is lesz értelme. És ha van egy kis eszünk, akkor tudjuk.
De a mi dolgunk az, hogy ne adjuk fel.
Hogy mindenáron megpróbáljunk értelmet találni nekik, és megérteni olyan dolgokat,
amiket nem lehet megérteni. Lehet, hogy az emberek különféle neveket adnak a válaszoknak.
Egy valami biztos, a kérdés mindig ugyan az marad.
A Karácsony a remény ünnepe.
A gyerekek új játékot remélnek. Ahogy nőnek, úgy nőnek a játékok is, de a remény ugyan az marad.
Sokan békét remélnek a földön, talán egy jobb holnapot.
De bármi legyen is az elképzelésük, mindig olyasmit akarnak, ami csillog, fényes és új.
Miért akarnak az emberek ilyen kétségbe esetten találni valakit?
Miért jobb érzés tudni, hogy figyelnek minket, mint azt, hogy senki nem figyel?
És tényleg, miért érezzük ettől úgy, hogy kevésbé vagyunk egyedül?
És végül, ha tényleg van fönt valaki, nem lennénk mégis ugyanúgy mindannyian egyedül?
Amikor kicsik vagyunk, szívesen hisszük azt, hogy mindent tudunk.
De igazából nem szeretünk túl sokat tudni.
Azt szeretnénk, ha a felnőttek biztonságos hellyé tennék a földet,
ahol az álmok valóra válnak és mindig teljesülnek az ígéretek.
Így amikor kicsik vagyunk, úgy tűnik, kevés a kérdésünk.
Az emberek elhiszik, amit el akarnak hinni.
Mindenre magyarázatot keresnek és belekapaszkodnak
. Végül már nem számít, hogy mi a trükk és mi a valóság.
Csak az számít, hogy hisznek benne.
TAKEN EP03 - Nagy remények
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
A nagyapám mindig azt mondta anyukámnak,
hogy egy gyereknek nem szabad komolyabb dologgal törődnie, mint a baseball.
Abban minden benne van, ami kell.
Ott van a győzelem, a vereség, azok a pillanatok, amikor együtt vagyunk és amikor egyedül.
És van vége. Nem az óra mondja meg, mikor, de véget ér
. És ennél többet
- mondta a nagyapám az anyukámnak - nem is kell tudnia egy gyereknek a világról.
Az emberek szeretnek olyasmit vizsgálni, amitől félnek.
Nézegetik, nevet adnak neki, így a szentek Istent, a tudósok pedig bizonyítékokat keresnek.
Mindenki fel akarja fedni a rejtélyt, hogy elűzze a félelmet.
Szívesen hisszük azt, hogy befolyásolni tudjuk életünk eseményeit,
és legtöbbször azzal a gondolattal bolondítjuk magunkat, hogy tényleg mi irányítjuk őket.
Aztán történik valami, ami rádöbbent minket, hogy a világ nem a mi,
hanem a saját törvényeink szerint forog. Mi csupán átutazók vagyunk.
A rajzfilmekben a szereplők lelépnek a szikláról és nincs semmi bajuk,
nem zuhannak le, amíg le nem néznek. Anyukám szerint ez az élet titka; hogy ne nézzünk le.
De nem csak ez, nem csak a lenézésen múlik, hanem azon, hogy ne vegyük észre,
hogy a levegőben vagyunk és nem tudunk repülni.
A világban kétféle dolog történik: nagy dolog és kis dolog.
De elég igazságtalan nagynak és kicsinek nevezni őket. Mert ha velünk történik valami,
elveszítünk valamit vagy valakit, aki fontos volt nekünk,
akkor csak az számít. Lángba borulhat körülöttünk a világ, az sem érdekes,
egyáltalán nem érdekes.
Van egy elméletem, hogy miért tesznek ilyen szörnyű dolgokat az emberek.
Ugyan azért, amiért a gyerekek püfölik egymást az iskolaudvaron.
Ha te vagy az, aki üt, az azt jelenti, hogy nem téged ütnek. Ha te vagy a szörnyeteg,
akkor nem vár semmi a sötétben, hogy rádugorjon. Tényleg ilyen egyszerű.
Az emberek azért csinálnak szörnyű dolgokat, mert félnek.
Mindannyian egy szikla peremén állunk, mindig, minden nap.
A szikláin, amiről le fogunk zuhanni. Nem ebben áll a döntésünk,
hanem abban, hogy rugdalózunk és sikoltozunk, vagy kinyitjuk a szemünket és a szívünket,
és várjuk, mi történik zuhanás közben.
TAKEN EP04 - Nehéz döntések
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
Mi tesz minket emberré? Hogy gondolkodunk? Hogy érezzük a szomorúságot és a fájdalmat?
Talán... Hogy tudunk nevetni? Remélem... Tudunk bántani, látjuk a múltat és a jelent.
És bizonyos mértékig a jövőt is. És talán az is emberré tesz minket,
hogy pont eleget tudunk ahhoz, hogy tudjuk, merre megyünk.
Egyszer a nagypapa felől kérdeztem az apukámat.
Tudtam, hogy sok rosszat megélt, de ennél többet nem nagyon.
Azt mondtam apukámnak, ezek szerint elveszett ember volt.
Ha nem is elveszett - mondta az apukám - de egy darabig nyilvánvalóan zavart.
Anyukám egyszer elmesélte, hogy csak egyszer ment templomba.
A mamájával, Húsvét vasárnap. Amikor a pásztor azt mondta, hogy a Mennyország benne van,
halálra rémült. Mert az azt jelenti, hogy minden rajta múlik.
Az emberek szeretik az erős karok védelmét, figyelnek a fejükben lévő hangokra, dolgokra,
figyelnek az égre.
Amikor az ember gyerek, bármivel el lehet varázsolni.
Szappanbuborékkal, vagy a locsolótömlőből kispriccelő vízzel,
ami szivárványt varázsol a gyep fölé. Azt hiszem a felnőtté válás azt jelenti,
hogy egyre nehezebben találunk vissza arra a helyre, ahol elvarázsolhatnak minket.
Felnőttek arcán csak akkor láttam ezt az elragadtatást, amikor először szerelmesek lettek.
TAKEN EP05 - Karbantartás
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
Sokan úgy élik le az életüket, hogy várják, hátha történik valami, ami mindent megváltoztat.
Keresik a hatalmat, a szerelmet, vagy a választ a legnagyobb kérdéseikre.
Szerintem valójában egy új lehetőséget keresnek.
Az utat egy olyan élethez, ahol minden addigi hibájuk semmissé válik,
és mindent újra kezdhetnek. Ahol még nem történt semmi rossz, és minden lehetőségük előttük áll.
Az emberek sokféle ok miatt mennek haza.
Például emlékezni, vagy azért, mert nincs más hely, ahová mehetnének.
Hazamennek, amikor veszítenek, és hazamennek, amikor büszkék.
Hazamennek, hogy ajtót keressenek a múltra, vagy utat a jövőbe.
Sokféle ok miatt mennek haza, de mindig hazamennek, hogy elbúcsúzzanak.
Vannak, akik sokat gondozzák a gyepet.
Mintha az a darab zöld lenne a legfontosabb dolog a világon.
Mintha azt hinnék, hogy amíg a ház előtt a fű nyírt, zöld és gyönyörű,
addíg nem számít, mi van a ház falán túl.
Ismerik azt az érzést,
amikor ráveszik magukat, hogy átmenjenek egy sötét szobán?
Izgatottak, de tudják, pontosan tudják, hogy nincs ott semmi veszélyes.
Van, aki saját magának választ sötét szobát. Olyan helyeket keres, ahol a félelem biztonságos.
De vannak, akik közel sem ilyen szerencsések.
Amikor az élet a rendes kerékvágásban megy, könnyű elhinni,
hogy semmi nem történik ok nélkül, könnyű hittel élni.
De amikor rosszra fordul a helyzet, akkor nagyon nehéz ebbe a hitbe kapaszkodni.
Nehéz ilyenkor megállni, hogy ne találgassuk, hogy kinek a céljai mozgatják az eseményeket.
Mi alapján lehet megítélni valakit?
A legszörnyűbb tette alapján? Vagy a legjobb szándéka után?
Amikor az ember egy pillanatra belenéz az életébe és rájön,
hogy feléig sem jutott annak az útnak, amit kitűzött, hogy talál el attól a személytől,
akivé vált ahhoz, akivé tudja, hogy válhatott volna?
Az emberek néha úgy mennek át az életükön, hogy nem is gondolnak bele,
hova mennek. Ahogy telnek a napok, egyre szomorúbbak és magányosabbak lesznek, anélkül,
hogy tudnák, miért szomorúak és hogyan lettek magányosak.
Aztán történik valami, találkoznak valakivel, akinek vonzó a tekintete,
vagy valami van a mosolyában. Lehet, hogy ez a szerelem titka. Találni valakit,
aki mellett nem érezzük annyira magányosnak magunkat.
Az emberek néha eljutnak egy pontig, amikor úgy gondolják,
hogy ez az utolsó esély, hogy mások legyenek, és belevágnak. Ha nem sikerül,
életük végéig hátrafelé tekintgetnek, hogy mi lett volna, ha sikerül.
Nem ismertem a nagyapámat, de apukámtól tudom, hogy nagyon bátor ember volt.
És mindazok ellenére, amit tett, vagy éppen pont amiatt,
a világon a legjobban a fűnyírást szerette. Apukám egyszer hallotta,
amint egy szomszéddal beszélget. A szomszéd megkérdezte: hogy van és mit csinál?
A nagypapa azt mondta "Lenyírom a füvet, aztán nézem, ahogy nő. Nyírni a füvet és nézni,
ahogy nő. Az élet 90 százalék gondoskodás."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Márpedig a mi Sam-ünk Dawson (Sean Penn) erősen szellemi fogyatékos, ami jelen esetben azt jelenti, hogy erősen ügyefogyott, lassú felfogású, szellemi képességei pedig egy hét éves gyerek szintjén állnak. Szerencsére Sam-mal mindenki rendes: a főnöke, a baráti társasága és a vendégek is, a kávézóban, ahol dolgozik. A szeme fénye pedig a kislánya, Lucy (Dakota Fanning), akit egyedül nevel. 
Az embernek az az érzése támad, ha Jessie Nelson filmjét, a Nevem Sam-et nézi, hogy a rendező megszállott Beatles rajongó, aki tulajdonképpen George Harrisonnak és az egész együttesnek szeretett volna emléket állítani ezzel az alkotással. Nem mintha a gombafejűek zserves részei lennének a történetnek, de hihetetlen mennyiségű utalás történik rájuk, ráadásul az összes betétdal is az övék, igaz, mai együttesek interpretálásában. Persze ez csak a körítés, akármilyen hangsúlyt kap is, de a lényeg egy újabb érzelmes és csak ritkán érzelgős mese arról, hogy a szellemi fogyatékosok és ugyanolyan értékes emberek, mint akárki más. 
